Ha Ön is rendelkezik egy műhellyel, amelyikben például autókat javít, akkor mindig fontos, hogy a megfelelő eszközökkel is rendelkezzen a feladat elvégzéséhez. A jó szerviztechnika azt jelenti, hogy Ön és kollégái hatékonyan végezhetik a munkát és a minőségi berendezések mindig készen állnak az új feladatokra. Egy jó hegesztő gép manapság elengedhetetlen ahhoz, hogy a különböző hibákat kijavíthassuk az autók karosszériájában és alvázán.
Az inverteres hegesztő egy igen fejlett konstrukció, ami mindenkinek ajánlott, aki minőségi gépet keres. A hegesztőinverter maga a hegesztőbe beszerelt alkatrész, ami a dinamikus tulajdonságát rugalmasan változtatni képes, úgynevezett szabályozott áramforrás. Ez a technológia pár évvel ezelőtt még gyerekcipőben járt, mára azonban rendkívül fejlett hegesztők jöttek létre az alapvető elképzelésnek köszönhetően. Az inverteres (frekvenciaváltós) áramforrás reakcióideje közel azonos a már megszokottal és megfelel a legtöbb fontos hegesztési folyamat frekvenciájának és becsült időtartamának. Ez tulajdonképpen úgy működik, mint egy áram egyenirányító berendezés. A háromfázisú váltakozó áramot egyenirányítja, majd azt kellően elsimítja a hálózati egyenirányító modul, ami nélkül a gép nem képes működni. A szerviztechnika ágán, az inverteres hegesztő az egyik legnagyobb találmánya és számos műhelyben használják világszerte ezt a kialakítást. Az inverter, ami tulajdonképpen egy félvezető elemekből felépített frekvenciaváltó, az egyenáramot átalakítja olyan formába, ami a hálózatinál lényegesen nagyobb frekvenciájú. A folyamat egyszerűbb, ami kissé bonyolultnak tűnik, azonban érdemes tisztában lenni vele, hogy magabiztosan használhassa Ön is ezt a szerviztechnika berendezést. Az inverteres hegesztő egyik fő előnye, hogy könnyebben lehet ívet fogni, ezáltal a kevésbé gyakorlottak is gyorsan elsajátítják a használatát. Ha a pálca letapad, a vezérlés automatikusan szabályozza az áramot, így nem fog tönkremenni a hegesztés és lehet folytatni ott, ahol elrontotta. Ez a gyakorlatban nemcsak könnyebb hegesztést, hanem vékonyabb anyagok megmunkálását is lehetővé teszi, ami a hagyományos hegesztőknél már gondot szokott okozni. A 20 kHz körüli technológia miatt elegendő a szokásosnál jóval kisebb transzformátor beszerelése is a gépbe ahhoz, hogy működhessen. Köszönhetően ennek a szerviztechnika megoldásnak, az inverteres hegesztőkészülékek kb. 4-8 kg súlyúak, könnyen kezelhetőek és szállíthatóak, valamint a magasban való munkavégzés esetén, akár vállra is akaszthatóak, így remek szerviztechnikának számítanak.
admin hozzászólásai