Amennyiben új ház építését tervezi, vagy a már meglévőt szeretné bérbe adni, nem árt körülnéznie a jelenleg hatályban lévő törvények között. Nemcsak amiatt, hogy módosulhatott valamilyen törvény, hanem azért is, mert újabbak jelenhettek meg, amelyek további követelményeket támasztanak.
Az energetikai tanúsítvány megszerzése egy nemrég megjelent törvényhatározat következtében vált kötelező jellegűvé. Az Európai Unió az utóbbi időben hangsúlyosabban elkezdett foglalkozni a közintézmények, lakások és a családi házak energiahatékonyságával.
Ennek eredményeképpen minden tagország számára kötelezővé vált az energetikai tanúsítvány bevezetése. Mivel Magyarország is tagja az Európai Uniónak, ezért itt sem nélkülözhető. A szabályozás azt a célt szolgálja, hogy a fent említett épületek egyre kevésbé szennyezzék a környezetet, és a lehető legalacsonyabb energiafogyasztással lehessen őket fenntartani. Ahhoz, hogy ezt elérjék, először az épületek energiafogyasztását mérik fel. Az energetikai tanúsítvány bizonyítja, hogy egy adott épület átesett ezen a felmérésen.
admin hozzászólásai